Az évközi idő

A Vízkereszt és Hamvazószerda, valamint Pünkösd és a következő Ádvent közti összesen 34 hetet évközi időnek nevezzük. A liturgikus ruhák színe ebben az időszakban zöld. Az évközi időnek nincs olyan határozottan körülírt tartalma, mint az ünnepi időszakoknak, de egyes szakaszai azért finoman igazodnak bizonyos gondolatok és hangulatok váltakozásához. A Vízkereszt utáni néhány hét még a Karácsony fényében ragyog.
Örvendünk, hogy a mindenség Királya, Krisztus közénk jött, hogy irgalmasságában megemlékezett rólunk és gyógyítani akar minket. A nagyböjt előtti hetekre már árnyék borul: jobban átéljük az ember esendőségét, nyomorúságát, a bűn és a világ szorongatásait, Istenhez kiáltunk segítségért, fényességért. A Pünkösd utáni néhány hónap az Egyház földi vándorlásának idejét idézi föl: Pünkösd és az Úr második eljövetele között húzódik az az időszak, amelyet mi igen hosszúnak érzünk, de amelyről Krisztus azt mondta: "Egy kis idő és nem láttok engem, és ismét egy kis idő és megláttok engem." Ennek a "kis időnek" sokféle, olykor ellentétes tényezőktől meghatározott tartalma jelenül meg e misékben: a húsvéti szabadításért való hálaadás, a bizalom, a kérés, a jóra való szándék felindítása, az Egyház javaiban való örvendezés, a bajok, szenvedések, történelmi viharok között a Mester segítségül hívása. Végül az őszi hónapokban - amikor a természet is a téli halál felé fordul, s november ünnepei is a végső dolgokra irányítják figyelmünket - újból szorongóbbá, várakozástelibbé válik az Egyház hangja. "Jaj, hosszúra nyúlik zarándokságom ideje" (119. zsolt.) - érzi, s az éber szolgák meg az okos szüzek várakozásával kezd készülni az Utolsó Napra.

TANÍTÁS A VASÁRNAPRÓL

Az ünnepi időkben annyira azok különleges tartalmára figyeltünk, hogy kevésbé vettük észre azt a misztériumot, melyet minden vasárnap közvetít nekünk. Most, az évközi időben figyeljünk föl e szent napnak, "az Úr napjának" ajándékára.

A vasárnap: az új Sabbat, a nyugalom napja. Isten a hetedik napon "megnyugodott" a teremtés művében, s e hetedik napot a nyugalom napjává, szent Sabbattá avatta. Azt akarta, hogy az ember, aki egész héten munkálkodik, e napot nyugalomban töltse és neki szentelje. Nem akarta, hogy az ember minden érdeklődése kimerüljön a munkában, önmagának és másoknak dolgoztatásában, a földi javak keresésében. Azt kívánta, hogy bölcsen megállapított ritmus szerint mindig megtérjünk az Úr nyugalmához, s ezzel önmagunk leglényegéhez, szívünk belsejéhez.

A vasárnap: az Úr napja. Az Isten egyben azt akarta, hogy a hat nap után, melyen a világot használjuk, "uralmunk alá hajtjuk", a hetedik napot őneki szenteljük, ezzel elismerjük az ő uralmát magunk fölött. A hetedik napon jobban átéljük gyermek-voltunkat, melyet az állandó "uralkodás" veszedelmesen elfeledtet. Bár minden idő Istené, azt akarta, hogy egy nap egészen és fenntartás nélkül az övé legyen, s e napnak kegyelmi ereje szentelje meg a munkanapokat is. A vasárnap: Isten temploma az időben.

A vasárnap: a feltámadás napja. A vasárnap a teremtés első napja volt, s ugyanezt a napot választotta Krisztus az újjáteremtésnek, az új életnek születésnapjává is: ezen a napon támadt fel.
Ezért "az Egyház minden héten egy napon, amit az Úr napjának ("dominica") neveznek, megemlékezik az Úr feltámadásáról" (II. Vatikáni Zsinat Liturgikus Konstitúció, 102.).

A vasárnap: az Egyház napja. Szünnapot mindenki tarthatna a hét bármely napján, s kiválaszthatna az imádság számára is tetszés szerinti napot. Az Egyház azonban azt akarja, hogy mindnyájunk számára ugyanazon nap legyen a nyugalom Istennek szentelt napja, hogy ne egyenként, hanem a megváltottak testvériségében, egy szent szolidaritásban, az eucharisztia ünnepélyes közös megünneplésével tartsuk meg az Úr napját. Az Egyház parancsa tehát, mely a vasárnap megszentelésére (munkaszünetre és misehallgatásra) int, nem szabadságunkat korlátozó rendelet, hanem nagy ajándék, mert biztosítja számunkra a közösségben való ünneplés minden gazdagságát.

A vasárnap: az örök Húsvét napja. A nyugalom napja az örök nyugalom napjának, a mennyei boldogságnak előképe a földi időben. Ahogy
a menny lesz az igazi és végleges templom, melynek földi előképe a mi templomunk, ugyanúgy a mennyben lesz örök Húsvétunk, örök Sabbatunk, örök Vasárnapunk, melynek nyugalmát és boldogságát előreízleljük a földi vasárnapban. "Ó milyek, s mekkorák azok a Szombatok, mikkel az ég örök udvara zeng s ragyog! Törteknek pihenés, bátraknak jutalom. Isten lesz minden, és mindenben Ő honol!" (Abelard himnusza, Babits M. ford.)

Hogyan tartsuk meg a vasárnapot? (Csanád B.: Vasárnapi elmélkedések alapján.)
1. Legyen ez valóban a nyugalom napja. Ha rohanó korunkban úgy érezzük, ez áldozatot jelent, hozzuk meg az áldozatot. A rendkívüli helyzetektől eltekintve ne végezzünk e napon nehéz testi munkát, ne zsúfoljunk olyan programokat e napra, melyek még jobban kifárasztanak, mint a hétköznapok, megakadályozzák a lélek felüdülését, sőt talán még a szentmisén való részvételt is.
2. A szentmisén való részvétel nem mellékes dolog, melyet a szabadon maradt időre beosztunk, hanem a nap központja, melyhez egyéb terveinket alkalmazzuk. Nem jó megoldás, ha valaki szombaton "letudja" misekötelezettségét, hogy vasárnap agyondolgozza vagy agyonunja magát. Komoly ok nélkül nem ajánljuk a vasárnapi mise elővételezését szombat estére, mert ez könnyen a vasárnapi ünneplés elsekélyesedésére vezet. Szolgáljon inkább a szombat esti vasárnap-kezdés előkészületül: a vasárnapi liturgia, olvasmányok átelmélkedése után átéltebben, gyümölcsözőbben veszünk részt a szentmisén.
3. Teljes, huszonnégyórás ünneplésben gondolkodjunk. Ősi keresztény szokás, hogy előző este vigíliát tartottak (nem a vasárnapi szentmise helyett, hanem annak előkészítésére). "Aki csak teheti, jöjjön el az esti és az éjszakai istentiszteletre, és imádkozzék Istenhez az egyházi közösségben bűnei bocsánatáért. Aki ezt nem tudja megtenni, legalább otthonában imádkozzék." (5. századi prédikációból.) Az Egyház kéri, hogy vasárnap délután lehetőleg vegyünk részt az ünnepélyes Vesperáson, melynek megtartását minden plébániatemplomban szorgalmazza.
4. A vasárnap a lélek napja. Használjuk fel vallási tudásunk növelésére (olvasás), műveltségünk, lelki gazdagságunk fejlesztésére (múzeumok, komolyzenei hangversenyek), szeretet-kötelékeink erősítésére (ünnepi családi étkezés, baráti és rokoniösszejövetelek).

A vasárnap és a hétköznapok. A vasárnap buzgó megtartását és a mindennapok keresztény megélését nem szabad egymással szembeállítani. A vasárnap segít hétköznapjainkat is szentebbé tenni, hétköznapjainkra is Húsvét fénye ragyog rá, az Egyházban tulajdonképpen minden nap Pászka, minden nap húsvét. A köznapokat a rendszeres imádsággal (különösen a szent zsolozsma végzésével) és minél gyakoribb, akár mindennapos misehallgatással szenteljük Istennek. Amikor egész életünket, a munkát, szenvedést,örömöket, nehézségeket, kísértéseket, bűnnel vívott küzdelmeket, az embertársakkal való érintkezés problémáit Isten kezéből fogadjuk el és neki fölajánljuk, amikor minden ügyünkben ellentmondás és okoskodás nélkül őrá bízzuk magun kat, akkor a keresztségben kapott általános papságunkat gyakoroljuk, mert a szentmisében mindezt Krisztus papi áldozatával egyesíthetjük. Így a köznapok a vasárnapból forrásoznak és ismét abba torkollnak.