A ministrálás önzetlenségre nevel

„Hogyha folyton sírnod kell,
tudd meg, köztünk vár egy hely!”
/Gary Adler & Michael Patrick Walker:
Oltári srácok – musical/

Egy templom ministránsai közösséget alkotnak. Olyan közösséget, ahol a tagok mindenben számíthatnak egymásra. Amikor örömüket szeretnék megosztani valakivel, ha segítségre van szükségük, vagy ha magányosak és egy kellemes beszélgetésre vágynak. Az Oltári srácok című musical egy idézete is erre utal. Köztünk vár egy hely. A darabban szereplő négy ministráns fiú és a zsidó fiú feltétel nélkül elfogadják egymást, pedig egyikük sem könnyű eset. A ministránsok Jézus szeretetének hírnökei a templomban, az utcán, bárhol. A példás keresztény életre kell törekedniük.

A ministránsok legfontosabb, mindenki számára látható feladata a misén és egyéb szertartásokon való segédkezésük. A ministráns szó jelentése is erre utal: szolgáló. Az igeliturgiában felolvasnak, az eucharisztia liturgiájában segítenek a miséző papnak az oltár körül, szedik a perselypénzt. Az egyéb szertartásokon, például a házasságkötésen is a pap segítségére vannak. Megismerik a szertartások menetét, megértik, mi miért történik. A szertartásokon teljesen meghatározható feladatok vannak. Szinte koreográfiája van minden szertartásnak. Mise előtt a ministránsok megbeszélik, ki melyik feladatot fogja elvégezni. Ennek ellenére mindenkinek figyelni kell, nehogy valaki elfelejtse, feladata van. Ha mégis megtörténik, csendben szólnak, inkább csak jeleznek egymásnak. A ministránsokat mindenki látja, ezért ehhez mérten kell viselkedniük. Nem szabad hangoskodni, mutogatni. Ha feltétlenül szükséges kommunikálni, igyekezni kell a legláthatatlanabbul tenni azt.

Nincs annyi feladat, ahányan általában ministrálni szoktunk egy vasárnapi misén, ezért figyelnünk kell arra, egyenlő arányban juttassunk feladathoz mindenkit. Ehhez szükséges az is, hogy mindenki elvállaljon kisebb és nagyobb feladatokat is, ha pedig még nem ismeri mindet, próbálja pótolni hiányosságait. Akinek nem jutott feladat, az is ülhet fehér ruhában a szentélyben. Ők – úgy mondjuk – „emelik a fényt”. Rendes viselkedésükkel emelik a szertartás ünnepélyességét, dicsőítik Istent.

Régen egy úr nagyságát jelezte, hány szolgája, vagy munkása van. Ezért nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy csak annyi ministráns legyen, ahánynak feladat is jut. Úgy gondolom, hirdessük Isten nagyságát azzal, hogy sokan vagyunk szentélyében, de aki ministrálni megy, el kell fogadnia az ottani viselkedési követelményeket. Annál, ha a pap egyedül misézik, csak az szomorúbb látvány, ha rosszalkodó gyerekekkel van körülvéve.

A ministráns csapat a templomon kívül is egy csapat. Állandó közös program a ministráns gyűlés, amikor szombat délelőttönként összegyűlünk a plébánián, és a kisebbek megtanulhatják a misén végzendő feladatokat. Ez egy kellemes délelőtti elfoglaltság, mivel a foglalkozás után szoktunk játszani, énekelni, vagy szegény régi zongorát nyüstölni. Sajnos ez a program „nem teltházas”. Kicsit több a jelentkező az egyéb programokra, a kirándulásokra, sőt, egyszer már színházban is voltunk közösen.

A ministránsok vezetője a pap és a „vének”, vagyis az idősebb ministránsok. Ők lehet, hogy ministrálnak még, de lehet, hogy már csak terelgetik a kisebbeket. Ha a ministránsvezető menthetetlenül felnőtt lesz, és elszólítják a nagyvilágbeli kötelességei, továbbadja a többiek vezetését egy vagy több általa erre megfelelőnek vélt személynek. Én is ebbe az összetartó kis csapatba tartozom. Feladatomnak tartom segíteni a ministránsokat, hogy Isten hűséges szolgálói legyenek, valamint a csapatszellem kiépítését és fenntartását. Vallásos és világi, közös programok szervezését. Végezetül úgy gondolom, az egész csapat nevében mondom: ha van kedved, gyere közénk, itt mindig vár egy hely!